-
Vivien írta... - :) Amikor megismertem az igazi öszinte barátságot tudtam már sosem leszek egyedül. Neked köszönhetek minden jót ami velem történik mert ha te nem lennél egészen negatívan fognám fel az életet hiszen nem lenne támaszom aki a terhet megkönnyebiti és segit cipelni ... Megoszthatom végre valakivel a bánatom az örömöm nincs is szükségem társra hiszen ott a legjobb barátom kire akkor is számíthatok amikor sok a felhö és szakad az esö a fejem felett ... Utat mutattál és a te jovoltodból már tudom hogy nem kell félni :) " Tömegben is megtalállak "
2009. október 31., szombat
Az igazi barátra rátalálni tényleg komoly feladat...
Vajon létezik-e feltétel nélküli igaz barátság? Erre roppant nehéz válaszolni, hiszen akármilyen fontos is nekünk valaki, a legnagyobb sebeket sajnos éppen ők tudják ejteni rajtunk. De mi a megoldás? Csakis a megbocsátás. Persze könnyű ezt kimondani, viszont nagyon nehéz megtenni.Azt hiszem mindenki tudja miről beszélek.
A barát az aki bármikor ott van - persze ez nem azt jelenti, hogy éjjel nappal rajtunk kell csüngenie. Hiszen a barát attól barát, hogy akármilyen messze is van, mi tudjuk, hogy számíthatunk rá. A barátot nem teszi baráttá, hogy mi divatból ráaggatjuk ezt a jelzőt, és az évszakok váltakozásával, ahogy a trendet és a ruhatárat váltjuk, úgy a barátunkat is. A barátságot a tettek teszik igazivá!
Hogy saját önzőségünk képesek vagyunk háttérbe szorítani. Hogy megértőek és őszinték vagyunk. Igaz barátot találni nagyon nehéz, és nem is mindig sikerül, talán először észre sem vennénk, hogy ki az aki erre a posztra illik. Egyszer viszont rájövünk majd, hogy az aki az élet rögös útján végigkísér minket, az az igaz barát. A barátságot megvásárolni sem lehet, ahogy a szerelmet és a családot sem.
Ha viszont a birtokunkban van, ne játsszuk el, őrizzük és becsüljük meg, mert nem is tudjuk mekkora kincset veszíthetünk el.
Én így gondolom... Vivi...ne haragudj ha esetleg nem úgy viselkedtem mint ahogy kellet volna remélem több összerezdülés nem lesz :)
2009. október 30., péntek
Csak én...
Csak én, csak én te nem láthatsz belém
Nem tudhatod mi zajlik le bennem, a napfényt
Csak én, csak én láthatom és csak én
Érezhetem a felhőket életem egén
Nem tudhatod, hogy engem mi vár otthon
Harmónia, béke vagy egy ebből vált rom
Nem tudhatod azt sem hogy ezt miért írom
Mitől vagyok kőkemény, mint a vasbeton
Csak én, csak én tudhatom, hogy mitől szállt belém-belém
A letargia démona
És csak én, csak én tudhatom azt
Hogy miért nem állok mindig melléd
Visszafordul felém millió kín
Ettől vagyok-e paraszt vagy mindig így
Viselkedem mindenki azt hisz amit hisz
Nem ismersz te engem
Rólam nem tudsz semmit
Nem tudhatod mi zajlik le bennem, a napfényt
Csak én, csak én láthatom és csak én
Érezhetem a felhőket életem egén
Nem tudhatod, hogy engem mi vár otthon
Harmónia, béke vagy egy ebből vált rom
Nem tudhatod azt sem hogy ezt miért írom
Mitől vagyok kőkemény, mint a vasbeton
Csak én, csak én tudhatom, hogy mitől szállt belém-belém
A letargia démona
És csak én, csak én tudhatom azt
Hogy miért nem állok mindig melléd
Visszafordul felém millió kín
Ettől vagyok-e paraszt vagy mindig így
Viselkedem mindenki azt hisz amit hisz
Nem ismersz te engem
Rólam nem tudsz semmit
Felejsd a múltat..várd a jövőt..de éld a jelent..amíg van rá lehetőséged
Minden nap valami újat hoz, tudják többen.
Ha mégsem történne így, az ember ezen meg sem döbben.
Egyre többen állnak dalnokok közé, mások háta mögé bújnak.
A gyengék erősek lesznek, a némák megvadulnak.
Minden nap mások a szelek. Mindenki másokat szeret, mint tegnap.
Bárcsak egy szebb nap jönne holnap.
Megszűnne az előre írt kör. Gyenge a forgatókönyv,
Amit leadtak a színészek, elakadtak.
Kisdiákként ülsz a padban. Nem érted a magyarázatot.
Készítesz vázlatot, de felesleges. Hidd el!
Előre vázolt, minden előre átírt.
Ki mit játszom el aznap, hogy éppen ki legyen a mártír.
Összeroppant a tömeg, elsodor a közeg.
Ismételt életadások, ismételt párbeszéd vagy szöveg.
Nem értheted, mit szeretnék, mi hiányzik nekem:
Egy változatos élet, hozzá egy íratlan szerep.
Vannak dolgok, mik hiányoznak, érzem.
És néha rád gondolok, álmodozom ébren,
Hogy milyen jó is volt egykor. Szorít a szívem.
Az élet megy tovább és nekem is tovább kell lépnem.
Amikor csak hajt bele a hatalmas világba
Szenvedő alanyként csak a megváltást várva
Ámulattal nézed mások leplezett érzelmeit,
Ahogy hiányérzetüket minden mással átfedik.
Pedig gyötrelmes kínok között esnek letargiába
Látnád, küszködésük felesleges, minden hiába.
Felemészt a szentimentalitást okozó érzés,
Erre nehéz a szó, kérdés, hisz ez a legbelsőbb érzés.
Élet változik. Talán mi korán kezdtük el,
Bár, a vég szerintem rögtön a kezdetnél dől el.
Tudod, régebben én erre ébredtem fel,
Felkeltem és egyből tudtam, léteznem kell.
Tágra sűrű szeme hiányt, gondot szül.
Az üresség szúr, mint a tű, amibe az ember beleül.
Nagy a zűr, mikor az üres asztalra nem kerül.
Nincs terülj-terülj vagy egy hely, ahova éppen leülj.
Lehet belül vagy kívül, mikor a polgár megrémül,
Mikor az ember érzi, hogy valamiből nem kerül,
Megszerzi vagy kapukat megkerülve neki ül.
Az ügy bűntetté válik, így a hidegre bekerül.
Van, akinek pénze van, így könnyebben sikerül,
De pénzzel is juthat mélyre, honnan lejjebb nem merül.
Súlyos a tünet, mi akár percenként felmerül.
Ami másnak van, abból miért nem mindig kerül?
Van, akinek mindene megvan, így könnyen elterül.
Van, aki építi jövőjét, így érdekli, ki mibe kerül.
A kérdés felmerül: Az érzés hogyan enyhül?
Ha valami teljesül, mellé majd egy pipa kerül.
Hiányoznak a régi percek, mikor elhittem,
Velem még bármi megtörténhet, akárhogy alakulhat.
Vannak még csodák, csak várni kell a soromra
És kenyeret dobjak vissza annak, aki a követ hajítja.
Hiányoznak a régi srácok, a régi nyarak és a régi számok,
A régi banda és a régi álmok.
Egy másik világ már ez. Hideg és sötét van.
Húsevő valóság a pénzzé romlott világban.
Hiányzik a régi érzés, mikor hittem még a szememnek a moziban
A filmek pörögtek, de dráma lett a mozi több helyen
Kevesebb siker, kevés helyett több sikoly
Nem nevettem senkivel happy and-en
Nekem se, hogy másnak se, egy el se kezdődött történetet
Egy fekete mese arról, ahogy rég láttam a világot,
Mikor még szerettem, mikor még hiányzott
Ha mégsem történne így, az ember ezen meg sem döbben.
Egyre többen állnak dalnokok közé, mások háta mögé bújnak.
A gyengék erősek lesznek, a némák megvadulnak.
Minden nap mások a szelek. Mindenki másokat szeret, mint tegnap.
Bárcsak egy szebb nap jönne holnap.
Megszűnne az előre írt kör. Gyenge a forgatókönyv,
Amit leadtak a színészek, elakadtak.
Kisdiákként ülsz a padban. Nem érted a magyarázatot.
Készítesz vázlatot, de felesleges. Hidd el!
Előre vázolt, minden előre átírt.
Ki mit játszom el aznap, hogy éppen ki legyen a mártír.
Összeroppant a tömeg, elsodor a közeg.
Ismételt életadások, ismételt párbeszéd vagy szöveg.
Nem értheted, mit szeretnék, mi hiányzik nekem:
Egy változatos élet, hozzá egy íratlan szerep.
Vannak dolgok, mik hiányoznak, érzem.
És néha rád gondolok, álmodozom ébren,
Hogy milyen jó is volt egykor. Szorít a szívem.
Az élet megy tovább és nekem is tovább kell lépnem.
Amikor csak hajt bele a hatalmas világba
Szenvedő alanyként csak a megváltást várva
Ámulattal nézed mások leplezett érzelmeit,
Ahogy hiányérzetüket minden mással átfedik.
Pedig gyötrelmes kínok között esnek letargiába
Látnád, küszködésük felesleges, minden hiába.
Felemészt a szentimentalitást okozó érzés,
Erre nehéz a szó, kérdés, hisz ez a legbelsőbb érzés.
Élet változik. Talán mi korán kezdtük el,
Bár, a vég szerintem rögtön a kezdetnél dől el.
Tudod, régebben én erre ébredtem fel,
Felkeltem és egyből tudtam, léteznem kell.
Tágra sűrű szeme hiányt, gondot szül.
Az üresség szúr, mint a tű, amibe az ember beleül.
Nagy a zűr, mikor az üres asztalra nem kerül.
Nincs terülj-terülj vagy egy hely, ahova éppen leülj.
Lehet belül vagy kívül, mikor a polgár megrémül,
Mikor az ember érzi, hogy valamiből nem kerül,
Megszerzi vagy kapukat megkerülve neki ül.
Az ügy bűntetté válik, így a hidegre bekerül.
Van, akinek pénze van, így könnyebben sikerül,
De pénzzel is juthat mélyre, honnan lejjebb nem merül.
Súlyos a tünet, mi akár percenként felmerül.
Ami másnak van, abból miért nem mindig kerül?
Van, akinek mindene megvan, így könnyen elterül.
Van, aki építi jövőjét, így érdekli, ki mibe kerül.
A kérdés felmerül: Az érzés hogyan enyhül?
Ha valami teljesül, mellé majd egy pipa kerül.
Hiányoznak a régi percek, mikor elhittem,
Velem még bármi megtörténhet, akárhogy alakulhat.
Vannak még csodák, csak várni kell a soromra
És kenyeret dobjak vissza annak, aki a követ hajítja.
Hiányoznak a régi srácok, a régi nyarak és a régi számok,
A régi banda és a régi álmok.
Egy másik világ már ez. Hideg és sötét van.
Húsevő valóság a pénzzé romlott világban.
Hiányzik a régi érzés, mikor hittem még a szememnek a moziban
A filmek pörögtek, de dráma lett a mozi több helyen
Kevesebb siker, kevés helyett több sikoly
Nem nevettem senkivel happy and-en
Nekem se, hogy másnak se, egy el se kezdődött történetet
Egy fekete mese arról, ahogy rég láttam a világot,
Mikor még szerettem, mikor még hiányzott
Mindenért küzdeni kell??? De mégis milyen áron?? :S
Ha a boldogsághoz csak a rengeteg csalódás árán juthatok el...akkor én inkább nem is akarok boldog lenni :(
Hmm...
Nem tudjuk kimondani. Szerelmes vagyok, nem eszem, nem alszom, elvarázsolt állapotban élek, szárnyalok a boldogságtól, öngyilkos akarok lenni, megszépülök, lefogyok, olyan vagyok, mint egy őrült - s azt mondom a kedvesemnek: "Szeretlek!" ... Mi ez?! ... Mi az, hogy "szeretlek"? Hol van ez a szó, ahhoz képest, amit élek? Sehol! Méltatlan a valósághoz! ... Nem kellett volna kimondani! Nem kevesebbet mondtam vele, hanem valami egészen mást! Semmit. Azt kellett volna mondani, hogy őrült vagyok, benned akarok élni, fáj, ha nem látlak, félek tőled, egyszerre vagyok kétségbeesett, alázatos, hatalmas, rémült, boldog, nyomorult... A sejtjeim szomjaznak rád... Azonnal meg akarok halni, és örökké akarok élni veled!... De hol jön ehhez a szó, hogy "szeretlek"?!... Ami a lélekben egy egész világ, az kimondva egy kopott, értéktelen jel. És ez minden nagy élményünkkel így van. Elmondhatatlanok.
Nehézségek...és az elcsuklott szavak
A legfontosabb dolgokat a legnehezebb elmondani. Ha ezekről beszélsz, nevetségesnek érzed magad, hiszen szavakba öntve összezsugorodnak - amíg a fejedben vannak, határtalannak tűnnek, de kimondva jelentéktelenné válnak. Ám azt hiszem, többről van itt szó. A legfontosabb dolgok túl közel lapulnak ahhoz a helyhez, ahol a lelked legféltettebb titkai vannak eltemetve, irányjelzőként vezetnek a kincshez, amit az ellenségeid oly szívesen lopnának el. S ha mégis megpróbálsz beszélni róluk, a hallgatóságtól csak furcsálló tekinteteket kapsz cserébe, egyáltalán nem értenek meg, nem értik, miért olyan fontos ez neked, hogy közben majdnem sírva fakadsz. És szerintem ez a legrosszabb. Amikor a titok nem miattad marad titok, hanem mert nincs, aki megértsen.
Csak úgy.... : )
Kérlek figyelj kicsit rám
Hadd mondjam el, hallgass rám
Ne fordíts hátat minden apró félreértés után
Tudom követtem el hibát
Okoztál te is nem egy vitát
Mégis megoldottuk, leküzdöttünk minden problémát
Nehogy itt legyen most vége
Azt nem élném túl
Nekünk hosszú még az út
Nem akarok többé félni, rettegni
Törött szárnnyal repülni
Zuhanás után a mélyben feküdni
Veled akarom a múltat elfeledni
Az életen csak nevetni
Mert te megtanítottál szeretni
Az élet mindig hozhat mást
Fájdalmas keserű változást
Mikor hittem benne mégis kiábrándító csalódást
De ezt rég meguntam már
Elbizonytalanít a homály
Sötétben nem látok, a lángot ne oltsd el, hagyd égni tovább
Te vagy a levegőm a víz alatt
Te vagy árnyékban a fény
Te vagy az a lány, kire mindig vártam én
Kit soha el nem engednék
Szorítsd a kezem, ölelj magadhoz még
Várj míg a vihar véget ér
Nélküled hiába minden elveszett az életem mit sem ér
Marad néhány emlék, de nélküled mit sem ér
Önismeret...vagy mi
Tudom, mit akarok, de azt is tudom, hogy ez nem mindig reális. Nagyratörő álmaim vannak, csak a lehetőségeim szűkösek.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)